A diktátor játékok lényege, hogy az egyik fél teljesen kiszolgáltatott a másiknak. Ilyenkor csak az a kérdés, hogy ki mennyire él vissza a hatalmával.
A viselkedési közgazdaságtan régóta vizsgálja a diktátor játékokban megfigyelhető jelenségeket, mivel ezek teljesen ellentmondannak a közgazdaságtanban szokásos önző és racionális döntéshozó képének.
Diktátor játék (Dictator Game)
A játék legismertebb és legegyszerűbb formája amikor két játékos közül az egyiket kinevezik "Ajánlattevőnek", míg a másikat "Válaszadónak". Majd egyszerűen az "Ajánlattevő" (Diktátor) eldönti, hogy a kettőjüknek közösen adott összeget hogyan osztja el maguk között. A másik félnek ebben az esetben semmilyen döntése nincsen, egyszerűen az történik, amit az "Ajánlattevő" (Diktátor) mond. (A játék további vizsgálatánál már a "Válaszadónak" is van ráhatása az eseményeknek, ilyen például az ultimátum játék)
Diktátor játék eredménye
A racionális és önző döntéshozónak egyszerűen mindent meg kellene tartania magának. A teljes összeget saját magának kellene ítélnie és a párjának nem adni semmit, hiszen úgyse tudja befolyásolni a döntést. (Fontos, hogy mindig anonimek a játékok és nem is látják egymást a játékosok, hogy ez ne befolyásolja őket.)
Ezzel szemben az emberek az 50%-nál többet tartanak meg maguknak, de lényegesen kevesebbet mint a teljes összeg. Sok felvetés született arról, hogy miért van ez. De a legtöbben arra vezetik vissza, hogy van bennünk egy olyan érzés, ami nem szereti, ha valami nem korrektül történik. És valahol a teljesen korrekt és az önző viselkedés között hozzuk meg a döntéseinket. De egyből felmerül a kérdés, hogy mi alapján határozzuk meg, hogy mi a korrekt, hiszen szinte minden döntés mellett lehet érveket felhozni. Például lehet azt, mondani, hogy a véletlen döntött arról, ki tehet ajánlatot, így ha megtartok minden pénzt magamnak az jogos, hiszen a másik is ezt tenné. Így várható értékben ugyanazt kapjuk. De természetesen érvelhetünk amellett is, hogy ha mindenki mindig korrektül osztja el a pénzt akkor az a legegyszerűbb és legigazságosabb is.
Közgazdasági szempontból most nem arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi a helyes döntés egy ilyen helyzetben, hanem arra, hogyan tudnák modellezni azt, ami alapján végül az emberek döntenek.
Diktátor játék modellje
Konow (2000) modellje alapján a játékos döntését három dolog befolyásolja, ahol azt határozza meg a játékos, hogy mennyit tart fair összegnek és azt, hogy végülis mennyit tart meg magának. (Ez nem szükségszerűen azonos érték, sőt)
- A pénz hasznossága: Minél több pénzt tart meg magának annál jobb a helyzete
- Az inkorrekt viselkedés rossz érzése. Tehát minél inkább többet kér, mint amennyit ő fairnek gondolna az adott helyzetben annál rosszabbul érzi magát. (ez ellensúlyozhatja a pénz pozitív hasznát)
- A kognitív disszonancia rossz érzése. Miszerint minél inkább mást gondol (mondd) fairnek, mint amit akkor mondana, ha nem lenne pénzügyileg érintett. Tehát van egy olyan negatív érzése is, hogy megmagyarázza saját magának, hogy most miért tart fairnek egy magasabb értéket.
Ez a három hatás összessége határozza meg, hogy egy-egy döntéshozó végül mennyit ítél saját magának a modell szerint.
De mennyit is tartunk igazságosnak?!
A modell és az elvégzett kísérletek alapján ezt a kérdést több szinten is meg tudjuk vizsgálni
- Ha külső megfigyelőként döntünk, tehát anyagilag nem vagyunk érdekeltek sem érzelmileg, akkor azt tarjuk jogosnak, hogy olyan arányban legyen elosztva a pénz, amilyen arányban hozzájárultak a felek. Ha csak a részvétel alapján kapták a pénzt, akkor fele-fele lenne jogos, ha viszont valamilyen munka alpján gyűjtötték össze a közös pénzt, akkor az elvégzett munka mennyisége alapján lenne a jogos elosztás az emberek szerint (nem az összegyűjtött pénz alapján)
- Viszont, ha mint "Diktátor" kell döntenie, akkor módosul az igazságos elosztásról alkotott képe és már úgy érzi, hogy a "Diktátornak" több jár.
- Ráadásul, ha "Diktátorként" dönt, akkor az igazságosnak vélt elosztáshoz képest is többségében magasabb összeget tart meg magának.
Tehát nagyon érdekes ahogyan az emberek véleménye változik az igazságos elosztásról. Alapvetően azt gondolják, hogy a megtett munka alapján kellene szét osztani a javadalmakat, majd amikor érdekeltté válnak a döntésben, akkor már azt tartják igazságosnak, ha többet megtart magának a döntéshozó és valójában még ehhez képest is többet tartanak meg. Ha mindneki ugyanannyit dolgozott, akkor alapvetően az 50-50%-t tartanák igazságosnak. Ha viszont már érdekeltek, akkor átlagosan az 56%-t tartják az emberek igazságosnak, míg átlagosan 64%-t kérik a pénznek. Jól látható, hogy összességében messze nem a teljes összeget kérik átlagosan az emberek még így sem.
Kövesse a Viselkedési Közgazdaságtan Blogot még több érdekességért a Facebookon.
További kulcsszavak:
- Ultimátum játék (Ultimatum Game)
- Model of Fairness
- Kognitív disszonancia
- Double Dictator Game
Hivatkozások:
James Konow (2000) Fair Shares: Accountability and Cognitive Dissonance in Allocation Decisions, American Economic Review, vol. 90, no. 4, 1072-1091
